ÉN és a FARKASOM - Part 2

Nem tudom, hogy a semmi meddig tarthatott. Lassan, laposakat pislogva nyitottam a szemem. Egy sötét, kissé kopott szobában ébredtem, teljesen elveszett az idő és a tér érzékelésem. Kellemes melegség teljes nyugalom áradt szét bennem, kipihenten voltam. Percekbe telt, mire végre életbe lépett a létfenttartó ösztönöm és megjelent némi félelem az érzelmeim között. Óvatosan magamra húztam a plédet, egész a nyakamig, ahogy felültem. Az ágytól nem messze, két hatalmas fotel egyikében ült az óriás a kandalló felé fordulva. Eszembe jutott a váratlan találkozás, hogy hogyan is kerültem ide. Normál esetben dühösnek kellett volna lennem, rettegnem, de a hely vagy talán maga a meleg olyan nyugtatóan hatott rám, hogy azon az aprócska félelmen kívül, semmi negatívat nem éreztem és ez is eltűnőben volt. Megköszörültem a torkom, ő lassan fordult felém. Egy bögrét nyújtott, amiből kellemes édeskés illat áradt.

- Vigyázz, forró. – óvatosan vettem át a gőzölgő italt. –Remélem, nem akarsz megharapni.- elnevettem magam. Ekkor már majdnem biztos voltam, benne, hogy bedrogozott, ezért voltam ennyire higgadt és jókedvű, de nem bírt meghatni a dolog. Felhúztam a térdeim miközben lassan kortyolgatni kezdtem a tartalmát.

- Fantasztikus ez a valami.

- Tea… gyümölcs tea. Leginkább szeder, de van benne egy kis málna, fahéj, citrom. Én így szeretem. – a karfán átvetette a karját, hogy minél jobban szembe forduljon velem. Ő is iszogatott.

- A nevem Evalia- mondtam alig hallhatóan a bögrém felett.

- Nos Evalia, az enyém Vito… Ferox

- Evalia Martin.

- Mi járatban errefelé?- őszinte érdeklődés volt a tekintetében. Nem szoktam túl kitárulkozó lenni idegenekkel, de ez olyan abszurd helyzet volt, hogy fújtam egyet és csak el kezdtem beszélni.

- Nem épp ez volt a tervem elhiheted. Egy állás interjúra indultam, amolyan kellemeset a hasznossal. Mindenképpen levegőváltozásra van szükségem, ehhez viszont nem árt előkészíteni a terepet. Eltévedtem, a kocsim bedöglött, a lábam felsértettem, és megláttam a házadat. Elsőre fel sem tűnt, hogy egyáltalán lakhat itt valaki.

- Nem éppen vagyok oda a társaságért. Akit be akarok engedni, az tudja, hogy csak beljebb kell kicsit lépnie az ajtóhoz, amit egyébként te is észrevehettél volna, ha nem kezdesz el rögtön törni-zúzni.

- Hé, azért ezek kemény szavak. Elkeseredett, elveszett, dühös és éhes voltam, fáztam.- fújtattam még egy nagyot.

- Sajnálom, hogy megszorítottam a csuklódat, pár napig még lila lesz, te viszont megharaptál, nyoma lesz még ennek is napokig- félre billentette a fejét, tisztán kivehető fognyomok körvonalazódtak. Nem gondoltam, hogy ilyen erősre sikerült, de nem akartam bocsánatot kérni, inkább belebújtam a bögrémbe. megmozgattam a lábam, de nem nyilallt végig a fájdalom. Csak ekkor tűnt fel, hogy be van kötözve.

- ooo… köszönöm!- körbe tapogattam, de nem fájt.- elég vacakul nézett ki, azt hittem nagyobb a baj.

- Raktam rá borogatást, meg pár jódos levelet, holnapra le is veheted a kötést jobban fog gyógyulni. Az autód… elvitték megjavítani. Két nap legalább. Itt semmit nem sietnek el.

- Még két nap?! – ez már kevésbé volt szívmelengető- lekéstem az interjút! Holnap reggel várnak.

- Ma reggel vártak. Aludtál egy nagyot. Volt itt egy orvos, azt mondta minden rendben, csak kimerültél.- a hangja teljesen higgadt volt, én felszisszentem, a szívem a torkomban kezdett dobogni, rossz szokásomhoz híven tehetetlenségemben el kezdtem káromkodni.– héééééé… nyugodj le mielőtt el nem borul az agyad!

- Te nem érted! Ez lett volna a kiugrási lehetőségem, onnan ki kell jönnöm! Már biztos feltűnt, hogy leléptem, ezzel pedig elúszott az esélyem!

- Bármi is ennek a sok zavart beszédnek az alapja, később kibogozzuk, de higgadj le, nincs olyan, ami nem megoldható kicsilány.

’Fogalma sem volt, hogy mit beszél. Ezzel elvesztettem mindent, vesztettem, de istenbizony, hogy csak úgy nem sétálok vissza, valamit ki kell találnom.’ Úgy zakatolt az agyam, mint még soha. Felpattantam, a hajamat túrtam, morzsoltam, és a rendelkezésemre álló apró helyen belül el kezdtem fel-alá járkálni. Megelégelhette, mert egy morgás kíséretében rám förmedt.

- Elég!- megtorpantam- Késő van. Második napja nem alszom, nézz szét, találd fel magad, ne törj össze semmit, egyél, mosakodj meg és utána pihenj egy nagyot, holnap meglátjuk, mit tehetünk. Most járok egyet. – Megszagoltam magam. Ha már egy idegen így nyilatkozik, biztos szörnyű állapotban lehetek.

- Várj! – A karja után kaptam, megragadva. Olyan szúrós tekintettel nézett rám, hogy hirtelen meg is bántam a mozdulatom. Tördelni kezdtem a kézfejem, zavaromban nem is rá néztem, inkább a matató ujjaimon nyugtattam a szemem. - A bőröndöm az autóban maradt! Tudsz esetleg kölcsönadni… valamit? – Lemondóan sóhajtott, az egyik ládából előmatatott egy rövidnadrágot, a szekrényből pedig egy pólót, pulóvert és zoknit. Letette a fotelbe.

- Csak ezzel szolgálhatok, nem szoktak vendégeim lenni, törölközőt a fürdőben találsz. – megrakta a tüzet, majd egy szó nélkül magamra hagyott.

 Szinte fellélegeztem, ahogy kilépett az ajtón. Egyikünknek sem lehetett kellemes szituáció.