ÉN és a FARKASOM - Part 3

Körbenéztem a szobán. Úgy tűnt az egész ház, vagy kunyhó… vagy minek is nevezzem, szinte egy térben sűrűsödött össze. A belső sarokban volt a jókora ágy, előtte egy csomózott szőnyeg, kicsit arrébb a két nagy fotel, újabb szőnyeggel, szemben a kandallóval; egy hatalmas szekrény, pár jókora láda pedig a szemközti falnál; a helyiség másik oldalánál az első ránézésre egész jól felszerelt konyha, hűtő, előtte egy nagyobb fa étkezőasztal, négy masszív fa székkel. Hátrafelé folyosó vezetett, két ajtó volt egymással szemben, az egyik a vécét rejtette, a másik a fürdőszobát. A fürdőn kicsit ledöbbentem. Mindkettő rendezett, tiszta, viszont nem átlagos. Előtte nem láttam még soha ekkora dézsát, és valami furcsa módon volt megoldva a melegvíz, amit már meg sem próbáltam megérteni. Kívülről fel sem tételeztem, hogy ilyen lakható belsőt rejt ez az otthon. Mindenhol gyertyák, olajlámpa, aránylag elég nagy tisztaság, rendszer, sehol egy széthagyott szennyes ruha törölköző; a konyhában nincs mosatlan csésze vagy edény. Hát, jókora pozitív csalódást okozott. Visszasétáltam a kölcsön ruhákért, hatalmasat kordult a gyomrom, egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy melyik szükségletem előrébb való.
A víz kellemesen ellazította minden porcikám. Kimondottan jól éreztem magam a bőrömben. A lábam jobban nem is festhetett volna, szinte teljesen begyógyult. A kötés borzasztóan zavart, így megszabadultam tőle. A póló a térdemig ért, a nadrág térd alá és alaposan magamra kellett kötöznöm, hogy ne szánkázzon le rólam, a zokni meg… épp hogy tartotta valami, de nem fáztam, a pulóvert csak a vállamra terítettem. Mélyen magamba szívtam az illatát. Nagyon kellemes, enyhe nyugtató illat volt. Beleburkolóztam, ahogy csak tudtam.
A hűtőbe nyúlva ismét rendezettség fogadott. Külön csomagolva minden, szép sorjában… és egy ’egyél meg’ cetlis kis edény. Valamiféle egytál étel lehetett, számomra felismerhetetlen, de életemben nem esett még ennyire jól semmi. Alig bírtam kivárni, míg kicsit melegszik a tűzhelyen. Felkuporodtam az egyik székre és nekiestem. Egyáltalán nem tűntem úri hölgynek ebben a pillanatban. Miután befejezem húzott az ágy ismét. Körbe néztem, de nem találtam más fekvő alkalmatosságot, így az egyik párnát és plédet átköltöztettem a fotelbe, szembe fordítottam a másikkal, így pihentem le. Hiába nézegettem az ajtót, nem akart belépni rajta vendéglátóm. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

LESZÁRMAZOTTAK - Part 2

ÉN és a FARKASOM - Part14

LESZÁRMAZOTTAK - Part 1