ÉN és a FARKASOM - Part 6

Dörgött villámlott szokásához híven; mintha soha nem akarna megérkezni az igazi nyár. Hatalmas csattanások, robajok rázták meg az egész házat. Ez nem egy kisvárosi vihar volt. Az őstermészet mutatta meg magát. Átéreztem a súlyát, tiszteletet, sőt, félelmet ébresztett. Lobogott a tűz a kandallóban, fáztam, gondoltam nem lesz baj, ha begyújtom. Még mindig nem tudtam, hogy mint betolakodó, nem is igazi vendég, mit engedhetek meg magamnak. Ennyi ideig még nem hagyott egyedül. Lehet ettől kezdtem el kombinálni, zavartan, feszülten érezni magam. Annak függvényében, amilyen kedve volt, olyan részletesen beszélt a napi terveiről. Korán, köszönés nélkül indult volna, ha nem sietek utána, látszott, hogy nincs hangulata sem beszélni, sem nyugodtan megvárni, míg elkészítem a reggelit. A kávét már meg is itta, a bakancsát kötötte, mire sikerült elcsípnem. Csak álltam előtte. Azt hittem elszakad a vastag fűző, úgy megrántotta a végén. Járt az agyam. Végig vettem az előző napot, nem tettem semmit, ami miatt kerülnie kellett volna. Amikor rám nézett, egy halvány mosoly szaladt át az arcán, ahogy állt fel, megsimította az arcom, finoman megcsípte az állam, és csak ennyit mondott, - Dolgom van.- Most már legalább értettem, miért közölt ennyit is. Egész napra kámforrá vált. Besötétedett, és még most sem volt sehol. Nappal nagyon le tudtam magam kötni, de este, már nem szívesen mozdultam ki a házból. Az erdő nem az én közegem volt, elbizonytalanodtam a sötétben. Végig jártam az összes ablakot, behúztam szorosan a függönyöket, meleg teával, és egy könyvvel, lekuporodtam a kandalló elé. Levetettem a pulóveremet, a tűz mellett még egy pántos felső is soknak tűnt. Alig voltam túl az első pár oldalon, a bejárati ajtónál valami nagyot dübbent. Egy fa rádőlt- futott át az agyamon. Nem is gondolkoztam, csak nyitottam. Megállt egy pillanatra az élet. Egy óriási farkas állt az ajtóban, az oldalán hosszan körömnyomok húzódtak. Lefagytam. Nem félelmet éreztem, hanem döbbenetet. Valahogy, tudtam, hogy ő az. Csak álltunk és bámultunk egymásra, amíg meg nem unta a tehetetlenségemet, türelmetlenül prüszkölve, szinte félre tolt az útból és befurakodott az ajtón. Alig bírtam mozdulni. Belépve megrázta magát, a kandalló előtt állapodott meg. Látnom kellett minden irányból. Nem fogtam fel, amit a szemem közvetített. Lassan körbesétáltam, csodálattal töltött el a hatalmas állat látványa. Kinyújtottam a kezem, finoman két ujjam között morzsolgatni kezdtem a bundáját. Morcosan rám nézett, a szemfogáról halk morgás mellett felhúzta az ajkát. Nem értékelte a vizsgálódásomat nagyon úgy tűnt. Vissza kellett vágnom, beleszimatoltam a levegőbe. 

- Ázott kutyaszagod van. – mondtam eltúlzott mozdulatokkal az orrom előtt hadonászva. Erre fordult egyet maga körül, nem bírtam tovább, elkacagtam magam. – Csak vicc volt, az illatod a régi és imádom- a szekrényhez léptem, elővettem egy törölközőt, picit zavarba jöttem, nem tudtam mennyire érinthetem. Tartottam a kezemben, kerestem a tekintetét- Lehet? Segíthetek?– Halkan mordult, kicsit a fejét elfordítva, mintha azt sugallta volna, hogy ha ennyire akarod, legyen. Letelepedtem mellé a tűz elé és elkezdtem törölgetni a vizes bundáját. Lélegzetvisszafojtva, először csak finoman, puhatolózva, majd egyre bátrabban, simogatva, ügyeltem, hogy a sérült rész közelébe se menjek. Hamar megszáradt, de nem tudtam abbahagyni. Matattam, bele-bele túrtam a szőrébe. Egyre közelebb hajtotta a fejét, míg valahogy úgy sikerült, hogy a hasamba fúrta. Nem tiltakozott, én meg élveztem az ujjaim között, ahogy siklik a szőrme, és nem utolsó sorban a közelségét. Átmelegített. Összegabalyodtunk. Lassan, de biztosan elnyomott az álom.