ÉN és a FARKASOM - Part 7

Megmozdítottam az ujjaim, kellemes meleg ölelt körbe. Hanyatt fordultam, a meleg követett. Jólesően beterített a súlyával. Bele telt pár percbe, mire eszméltem, hogy egy meztelen férfitest simul hozzám. A hasamhoz dörgölte az arcát, a borostája bizsergette a bőröm. A tenyere végigsimított hosszan, nyújtózkodva fel, levegőt sem mertem venni. Amikor a mellemhez ért, mint akit tűz éget úgy pattant fel. Kettőnk közül én ébredtem hamarabb tudatára hogy a látvány több mint lehengerlő egy nő számára. Miután engedélyeztem magamnak egy másodpercet, hogy belemerüljek, lekaptam a fotelről a párnát és hozzá vágtam. Észbe kapott, próbálta úgy elhelyezni, hogy minél többet takarjon. Ösztönösen választottam, és rádöbbentem, hogy milyen jól, a párna pici volt, ő meg magas. A tekintetünk összekapcsolódott, szinte egyszerre lélegeztünk, éreztem.

– Nem volt semmi az éjszaka – próbáltam kezdeményezni a társalgást, a hangomra, mint aki felébred, a fotel felé araszolva, maga köré tekerte a plédet. – Tudod… farkasként, mintha kicsit még közvetlenebb is lennél.

– Fáradt voltam, akármit hajlandó lettem volna eltűrni, ha behunyhatom végre nyugodtan a szemem. – erre, kicsit meghátráltam, rosszul esett. Magam sem értettem miért. Lenyeltem a gombócot a torkomból, felálltam, és bosszúból bevonultam a fürdőbe. Magamra zártam az ajtót, szép lassan hozzákezdtem a reggeli rutinhoz. Másfél óra után, már nem tudtam tovább húzni az időt, mellesleg, veszett éhes is lettem. Feladtam a csendes tüntetést, és a konyhába vettem az irányt. Ő már javában reggelizett, frissen üdén, összeszedetten. Meglepődtem, sőt szívet melengetően jólesett, amikor láttam, hogy két teríték van az asztalon és hatalmas adag sülttojás.

– Te mégis hogy?

– Nem fázom, nagyon kellemes az esővíz, ami a tárolóban összegyűlt, és ha hiszed, ha nem, eddig is ettem. – ezen már nem tudtam megsértődni, a szemtelen vigyorral, amivel mindezt előadta, teljesen levett a lábamról. Rajta felejtettem a tekintetem. Alaposan végigmértem, az oldalán sebek után kutatva – mivel a jóelőbb teljesen más testrészei kötötték le a figyelmem. – Ezt látva felemelte a pólóját, de csak az ép bőrt lehetett látni. Döbbenten csúsztam a székbe.

– Hogy érzed magad?

– Mint látod, jobban nem is lehetnék.

– Mi történt… és mégis ki vagy te? – próbáltam a lehető legnagyobb természetességgel kezelni a témát, de nem minden nap találkozik az ember hasonlóval sem. A szemtelen vigyor újra megjelent az arcán.

– Ha elmondanám meg kellene, hogy öljelek – kuncogott, eskü kuncogott a poharába bújva. Erre automatikus reakcióként egy összegyűrt kenyér darabot dobtam felé, amit röptében elkapott és bevette a szájába.

– Hééé! Ne játssz az étellel!

– Mondja ezt egy farkas... vagy alakváltó… vagy… mégis... de tényleg… – elkomorodott, szomorkás mosoly jelent meg az arcán.

– Bár tudnám! Komolyan. Ez van. – tárta szét a karjait – Nem tudom, hogy hogy működik és miért. Félig ez – félig az. Nem bántok senkit. Egyszerűen ilyennek születtem valószínű. Nem akartam, és nem hiszek a vérfarkas sztorikban, sem a természetfeletti boszorkányos dolgokban. Próbáltam rájönni, megtudni, de semmi…

– Ezek szerint egyedül vagy?

– Nem egészen. Intézetben nőttünk fel. Mint egy alom – nevette el magát. – Lehet, hogy rokonok is lehettünk, nem tudom, senki nem mondta. Igazából a kutya sem foglalkozott velünk. Erről az apróságról talán jobb is, hogy nem tudtak. Szétszéledtünk. Hárman maradtunk itt és valami csoda folytán igazi farkasok is csatlakoztak a furcsa korcsokhoz.

– Jesszus. Most ezt nem tudom hová tenni

– Nem félsz. – ez eddig át sem futott az agyamon. Igaza volt. Nem féltem. Mosolygó szemekkel méregetett. – Érzem, hogy megbízhatok benned, ne okozz csalódást… főleg azért, mert nem csak rólam van szó. – Rádöbbentem, hogy bármennyire jó itt nekem, a lehető leghamarabb mennem kell. Nincs szükségük több bajra maguk körül, mindkettőnk érdeke ezt kívánja.

–Számíthatsz rám. Hogy áll az út és az autóm? – Lerakta a villát.

–Utána néztem. Megrongálták, ártani akartak neked. Bármi is legyen a terved, nem vagy biztonságban, ennek tudatában tervezd meg a következő lépésed. Holnapra kész, ha siettetem kicsit. Az út már járható. – felpattant, mintha belemartam volna. – Futok egyet, a tegnapi eső csak nem tette megint tönkre.

– Be van borulva, megázol.

–Levegőre van szükségem kicsilány. Egy kis víztől még nem lesz bajom, esetleg a szagomnak árt. – óriási lendülettel indult neki. Furcsán éreztem magam. Annyira nagy volt a káosz a fejemben. Az ujjbegyeimben éreztem a bizsergést, az emlék megjelent, ahogy érintettem a puha szőrmét.