Lianna meséi

Szerencsémre – szerencsétlenségemre, ez a korai nyár nagyon változékony időt hozott, egy esőmentes nappal, rengeteg széllel és villámmal. Mintha egy helyben toporogtam volna, de ez egyáltalán nem zavart. A kandalló elé kuporodtam a hatalmas kopott fotelba. Nagyon megszerettem. Még életemben nem volt szerencsém ilyen kényelmes bútordarabhoz és a hangulata is magával ragadott. Olyan volt, mintha ölelő karok fontak volna körbe. Csodák csodájára, estére társaságom akadt. Máskor csak olyankor merészkedett haza, amikor már elnyomott az álom. Az estéket a saját csendességében, magányosan szerette tölteni, lehetetlennek tartottam, hogy azért marad távol még sötétedés után is, mert az utak takarításában segédkezik. Kicsit lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy kitúrom a saját otthonából. Az első éjjel után próbálkoztam köszönetképp vacsorával várni, de nem jött be. Viszont most itt ült a szomszédos fotelban és egy könyvet lapozgatott. Klinikai genetika címmel. – komolyan… elég szokatlan érdekl...

Másnap az ágyban ébredtem, ő mellettem a földön. Így nem remélhettem, hogy jobb hangulatban találom, mint előző este. Viszont nekem már intézkednem kellett, valamelyik irányba elindulni. Tudtam, ha nem jelentkezek le otthol, vagy nem térek haza, hamarosan utánam küldenek valakit, ezt pedig egyáltalán nem akartam. Eldöntöttem türelmes leszek. Telefont kellett keresnem, beszélnem a szerelővel, és amint lehet visszaindulni, és várni a következő lehetőséget. Kiosontam zuhanyozni, mire visszaértem, hangtalanul a konyhában tevékenykedett. Friss kávé és tea illat csapta meg az orromat. Meg sem fordult úgy intett a fejével az ajtó felé. A bőröndöm ott volt a falhoz támasztva. Örömujjongásban törtem ki, odarohantam hozzá, nyomtam az arcára egy nagy puszit két visítás és tapsikolás közepette, majd beletemetkeztem a táskám tartalmába. Tiszta fehérneműk, méretes ruha, krém, parfüm … Kánaán amikor már azt hiszed minden veszve van. - Ne fordulj meg! – vetettem oda, de már kaptam is át a ruháima...

Körbenéztem a szobán. Úgy tűnt az egész ház, vagy kunyhó… vagy minek is nevezzem, szinte egy térben sűrűsödött össze. A belső sarokban volt a jókora ágy, előtte egy csomózott szőnyeg, kicsit arrébb a két nagy fotel, újabb szőnyeggel, szemben a kandallóval; egy hatalmas szekrény, pár jókora láda pedig a szemközti falnál; a helyiség másik oldalánál az első ránézésre egész jól felszerelt konyha, hűtő, előtte egy nagyobb fa étkezőasztal, négy masszív fa székkel. Hátrafelé folyosó vezetett, két ajtó volt egymással szemben, az egyik a vécét rejtette, a másik a fürdőszobát. A fürdőn kicsit ledöbbentem. Mindkettő rendezett, tiszta, viszont nem átlagos. Előtte nem láttam még soha ekkora dézsát, és valami furcsa módon volt megoldva a melegvíz, amit már meg sem próbáltam megérteni. Kívülről fel sem tételeztem, hogy ilyen lakható belsőt rejt ez az otthon. Mindenhol gyertyák, olajlámpa, aránylag elég nagy tisztaság, rendszer, sehol egy széthagyott szennyes ruha törölköző; a konyhában nincs mosatla...

Nem tudom, hogy a semmi meddig tarthatott. Lassan, laposakat pislogva nyitottam a szemem. Egy sötét, kissé kopott szobában ébredtem, teljesen elveszett az idő és a tér érzékelésem. Kellemes melegség teljes nyugalom áradt szét bennem, kipihenten voltam. Percekbe telt, mire végre életbe lépett a létfenttartó ösztönöm és megjelent némi félelem az érzelmeim között. Óvatosan magamra húztam a plédet, egész a nyakamig, ahogy felültem. Az ágytól nem messze, két hatalmas fotel egyikében ült az óriás a kandalló felé fordulva. Eszembe jutott a váratlan találkozás, hogy hogyan is kerültem ide. Normál esetben dühösnek kellett volna lennem, rettegnem, de a hely vagy talán maga a meleg olyan nyugtatóan hatott rám, hogy azon az aprócska félelmen kívül, semmi negatívat nem éreztem és ez is eltűnőben volt. Megköszörültem a torkom, ő lassan fordult felém. Egy bögrét nyújtott, amiből kellemes édeskés illat áradt. - Vigyázz, forró. – óvatosan vettem át a gőzölgő italt. –Remélem, nem akarsz megharapni.-...

Hát megtörtént, csomagolok, indulok vissza Európába, egy-két kisebb kitérő után. Még nem tudom, hogy végleg haza költözöm e, de szeretnék még egy kis távolságot tartani az enyéimtől. Inkább kezdem az elején. Chloe. Fura egy kis teremtmény. Valami az útjába sodort, és azóta elválaszthatatlanok lettünk. Lenyugtat, megnevettet, törődik velem a maga kifacsart módján és én is vele. Majd leesett az álla, amikor az ominózus egymásba botlásunk után már másnap sikerült beváltanom az ígéretet és egy új kanapéval és csizmával lett gazdagabb. Ő ebédet főzött, beszélgettünk. Meglepően intelligens és önálló lánykának bizonyult. Kiderült, hogy a szülei meghaltak, tizenhét éves kora óta él egyedül és tartja fent magát. Hihetetlenül felnőtt módjára látja az életet, attól eltekintve, hogy ahogyan ő nevezi, a dark stílusnak hódol. Te jó ég, még most sem tudom igazából hová rakni ezt a fogalmat. Az jut róla eszembe, amikor hétről hétre elcipelt az általa menőnek titulált Dark Angel nevezetű clubba. É...

Iszonyú állapotban aludt el az éjjel.. vagyis már hajnal volt. A migrén... vagy azt sem tudta, hogy minek nevezze, felemésztette az egyébként is gyér erejét. Két órával később, viszont szokatlanul kipihenten ébredt, és életben volt, ami a legfontosabb. Azt hitte ezt most biztosan nem éli túl. De mégis megtörtént a csoda. És itt volt megint. Csendes volt minden. Nem hallott, nem érzett semmit. Muszáj volt kísértenie a sorsot és útnak indulnia ezen a reggelen. Várták. Rövid készülődés. A világ legprofibb sminkmestere kevés lett volna, hogy eltűntesse az elmúlt hetek nyomait. Meg sem próbálta. Akihez igyekezett, ismerte, jobban, mint ő saját magát. Nem volt szükség cicomára, hazugságokra, semmi egyébre, csak hogy egy forró zuhany után magára kapja a ruháit és a legkényelmesebb cipőjét. Előkészítette a lejátszóját, fül bedug és már dübörgött is az agyában az ilyen napokra előre összeállított lista. Rettegve tette ki a lábát a kapun. Félt, hogy az első szembejövő ember láttán menten ös...

Egy újabb csodaszép tavaszi esős este. A vízcseppek az arcomba hulltak, a kabátom alá befolyt a hömpölygő víz. Eljutott a tudatomig, hogy egy prémium minőségű motoros csizma is lehet mérsékelten vízálló. Pech. Úgy éreztem, hogy lassan a legjobb helyre kerülök a panaszbenyújtáshoz. Az volt a vicc az egészben, hogy évek óta nem is hordtam ilyet. Csak vadászatnál volt jelentősége, hogy mennyire stabil. Kijöttem a gyakorlatból. Gőgös és elbizakodott voltam, mint az utóbbi évtizedek alatt folyamatosan. Mondhatnám, hogy tisztában voltam vele, hogy ez lesz a vége, megérdemelten jutottam idáig, de nem tudtam beismerni. Szédültem és fáztam, ez pedig, mondjuk ki nagy szó. Soha nem fázom. A sikátorba beszűrődő halvány fények, mintha egyre távolabbról érkeztek volna. A fejem zsongott, a mellettem levő kukákból kiborogatott szemét bűze teljesen elnyomta a szaglásomat. Ennyi. A fájdalom lassan kezdett alábbhagyni a testemben, amit tudtam, hogy nem a legjobb jel. Amíg fáj, addig élek és eszméletemné...

Éreztem, ahogy a hideg teljesen átjár. A hajamból, a ruhámból csöpögött a víz és a lábam is egyre jobban sajgott. Nem éppen ilyennek képzeltem ezt a kiruccanást. Meg voltam győződve róla, hogy még estére beérek egy közeli városba, minimum négy csillagos fekhelyen hajtom álomra a fejem, holnap pedig kedvemre ihatom a kedvenc kávém egy kényelmes kávézó utcai teraszán, finom péksüti kíséretében. Erre egy lerobbant autóval, jó nagy esés után, vérző lábbal, szakadt cuccokkal és egy halott telefonnal lettem gazdagabb; valahol az isten háta mögötti dzsungel kellős közepén. A város és a körülményeim megtanítottak, hogy ne legyek félős, az ország legnagyobb bűnözőivel voltam körülvéve, de ez feszegette a határaimat. A csend… az igazi velőig hatoló csend és sötétség. Sehol egy mesterséges fény, egy emberi hang, csak az esőcseppek, ahogy a sáros földet áztatják, a fák lombja, ahogy elnehezülnek a vízcseppektől, és megtörnek. Ez nem az én világom éreztem. A víz ki- be folyt az olasz bőr szandálom...